Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Óránként 900-1000 forintot fizetett a Fidesz azoknak a diákoknak, akikkel a rezsicsökkentés védelme érdekében, vagy épp az EU ellen gyűjtették a párt támogatóinak aláírását. A házról-házra járó aktivistáknak azonban azt is fel kellett jegyezniük, ha valaki nem volt hajlandó aláírni. A „Szabad Európa Csapatnak” nevezett társaságot Kubatov Gábor irányította – írja a 444.
„Szabad Európa Csapat” néven szervezett fiatalokból, főleg gimnazistákból álló aktivista csoportot Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója – írja a 444. A portálnak a SZECS egy korábbi tagja nyilatkozott álnéven. A fiatalok feladata a tavalyi választási évben egyrészt az volt, hogy a Fidesz támogatóitól aláírásokat és adatokat (címet, e-mail címet, telefonszámot) gyűjtsenek a „rezsicsökkentés mellett”, vagy épp az „EU ellen”. Ezeken az íveken szabályszerűen, apróbetűs szövegben figyelmeztették a választókat, hogy az adataikat a Fidesz felhasználhatja kampánycélra. Másrészt viszont az aktivistáknak házról-házra kellett járniuk, és azt is dokumentálniuk kellett – szigorúan nem a választók orra előtt – ha valaki elutasító volt a Fidesszel szemben, vagy épp bizonytalan volt. Az ilyen ívekre olyan külön megjegyzéseket is felvezették, mint hogy valaki bevallotta, hogy MSZP-s, vagy hogy árpádsávos zászló lóg az ablakában.
A 444-nek nyilatkozó fiatal aktivista szerint többször is törvénytelenségeket követtek el az adatgyűjtés körében. Egyébként pedig mindenkinek azt kellett mondaniuk, hogy ingyen, lelkesedésből dolgoznak, holott valójában 900-1000 forintos órabért kaptak, amit aztán készpénzben fizettek ki nekik a Fidesz Lendvai utcai székházában.
Olyan is előfordult, hogy a billegő körzetekben később direkt a nem fideszes választókat célozták meg a SZECS aktivistái. Például zöld esőkabátban LMP-snek álcázták magukat és az LMP-nek kampányoltak, azzal számolva, hogy így elegendő szavazatot tudnak elcsábítani a baloldaltól. Olyan is előfordult, hogy a Jobbik gyengítése érdekében egyes helyi civil szervezeteket „toltak meg”. Azoknak a választóknak, akik a listák szerint nem fideszesek, később nem a Fideszt reklámozó, hanem a baloldali jelölteket rossz színben feltüntető szóróanyagokat dobtak be a postaládájukba.
Hogy mindez mennyit számított, azzal kapcsolatban a 444 hosszan sorolja, hogy mely billegő körzetekben mennyit dolgozott a SZECS, és ezekben mennyire lettek szorosak az eredmények. Ezen körzetek közül sok olyan volt, ahol csak pár száz szavazattal nyert a fideszes jelölt, de olyanok is akadtak, ahol a SZECS munkája ellenére alulmaradt a Fidesz.
Az MSZP az ügyre reagálva felszólította Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot. Márton Roland, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, a Fidesz több százezer választó adatával élhetett vissza. Hozzátette, vissza kell lépnie Némedi Lajosnak, a most vasárnapi veszprémi választás fideszes jelöltjének, mert nem fogadhatja el egy „bűnös, arcátlan módszerekkel dolgozó csapat” segítségét. Az MSZP-alelnök azt kérte a választóktól, ha Némedi Lajos mégis elindul, akkor ne szavazzanak rá, mert azzal a törvénytelenségre és a hatalom maffiamódszerekkel történő megszerzésére ütik rá a pecsétet.
Az alelnök felszólította a rendőrséget arra, hogy fokozott figyelemmel kísérje a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást és a törvénytelenségekre azonnal csapjon le. Kérdésre válaszolva Márton Roland azt mondta, ők is tapasztaltak hasonló eseményekre utaló jeleket a tavalyi választások idején, de bizonyítékuk nem volt. Hozzátette: a veszprémi választás kapcsán még nincs hasonló visszaélésre bizonyítékuk.
A Fodor Gábor-féle Liberálisok közölték, hogy feljelentik a Fideszt személyes adattal való visszaélés és választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. A párt arra a kérdésre is választ vár, hogy a veszprémi kampányban részt vettek-e 18 éven aluli aktivisták, és gyűjtöttek-e adatokat a választóktól törvénysértő módon.